2015. március 20., péntek

Citromkrém

Citromkrém


A Gasztroangyal kávés adásában láttunk egy citromkrémet, ami nagyon megtetszett. Szerencsére a honlapon megtaláltuk a receptet, így a hozzávalók beszerzése után el is készülhetett a citromos finomság. Nem most készült utoljára, biztos, hogy a jövőben többször is megcsináljuk majd, mert nagyon finom, különleges, és ahhoz használhatjuk, amihez szeretnénk :)

Hozzávalók: (6-8 kis üveghez)
(mi ezt most feleztük a hozzávalókat, amiből 1 nagy és 2 kicsi üveg lett)

4 nagyobb tojás
60 dkg kristálycukor
22,5 dkg vaj
1 ek kukoricaliszt
4 nagy citrom kifacsart leve és 2 db-nak a lereszelt héja

Elkészítés

A tojásokat egy tálba ütjük és villával felverjük, majd hozzáadjuk a cukrot, a kukoricalisztet és a puha vajat, és géppel jól kikeverjük. Amikor a massza összeállt, a legvégén folyamatos keverés mellett belecsorgatjuk a citromlevet, ezután pedig a reszelt cirtomhéjat forgatjuk bele. Végül feltesszük a tűzre és közepes hőmérsékleten, folyamatosan kevergetjük, amíg besűrűsödik és kicsit opálos lesz. Ez körülbelül 7-8 perc. Ezt követően kis lángra állítjuk a tüzet, és még 1-2 percig gyöngyöztetve forraljuk, amíg krémes állagú lesz. Csírátlanított befőttes üvegekbe töltjük, és száraz dunsztban hagyjuk kihűlni. Felbontás után hűtőben tároljuk. Tökéletes teasüteményekhez, piskótához, kalácshoz, vagy bármihez, amihez fogyasztani szeretnénk :)





2 megjegyzés:

  1. Megkérdezhetem, hogy ez a citromkrém meddig áll el?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanúgy működnek, mint a lekvárok, tehát sokáig elállnak(márciusban készítettük, és most is tökéletesek). Felbontás után viszont hűtőben tartjuk, úgy 1-1,5 hétig nincs baja.

      Törlés